Az indián asszony és a kosárfonás

Egyszer egy indián asszony a folyópartra ment és hajlékony fűzfavesszőt szedett és fonni kezdett. Megfonta az első kosarat, maga elé tette, megáldotta és így szólt:

Kosár

“Nem csodálkozom azon, hogy amit tettem, azt az indiánok nemzetségéért tettem. Annak az asszonynak, aki kezében mindig kosarat tart, hosszú életet kívánok. S ő reám fog gondolni. Az, amit én tettem, eszébe fog jutni, s azt fogja tenni, amit én. De senki se higgye, hogy azt mindenkiért tettem! Nem! Csak az ügyes asszonyokért, akik majd a jövőben élni fognak. Ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben megvilágosodik. Úgy legyen!”
Valami új keletkezett; mint kívánság és lehetőség régen lappanghatott: mibe tegyék a gyümölcsöt, miben hordozzák a csecsemőt, miben tartsák a kenyeret, mibe gyűjtsék a leveleket?
Vajon mit jelent az, hogy “csak az ügyesekért tette”? Illetve mit jelent, hogy “ha a hajnal földereng, szavam feléled és elméjükben meg fog világosodni”?
Gyere el Kosárfonó- és fazekas táborunkba, és derítsd ki velünk! 🙂
Kosárfonó- és fazekas tábor >>

Kosárfonó tábor

Lájkold facebook oldalunkat is! 😉